Tisztelt Lakosság!
2014-ben létrehozásra került egy egységes, közhiteles, az ország valamennyi címét lefedő címnyilvántartás, mely a Központi Címregiszter (továbbiakban: KCR) nevet kapta. A KCR célja, hogy az adatok naprakészek, pontosak legyenek, a különböző nyilvántartásokban szereplő címadatok megegyezzenek és minden hatóság ezt az egy azonos adattartalmú nyilvántartást használja.
A KCR létrehozásának, naprakészen tartásának feladataival, mint címképzésért felelős szervet a települési jegyzőket bízták meg. A települési jegyző felülvizsgálja az illetékességi területéhez tartozó címeket és szükség esetén ellátja a címkezeléssel összefüggő feladatokat, amelyek:
-
a címelemek és cím képzése;
-
a KCR-ben új cím keletkeztetése;
-
meglévő cím módosítása vagy törlése.
A KCR működtetésére és kezelésére vonatkozó előírásokat a 320/2024. (XI.6.) és 322/2024. (XI.6.) Kormányrendelet tartalmazza.
Jászapáti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013. (VI.21.) közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezésről és a házszám-megállapítás szabályairól szóló rendelet 8. § (6) – (7) bekezdése alapján:
- A házszámot jelző táblát (a továbbiakban: házszámtábla) az ingatlan utcafronti kerítésére vagy házfalára, az utcáról jól látható módon kell az ingatlan tulajdonosának elhelyezni.
- A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükség szerint cseréjéről és pótlásáról az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni.
A felülvizsgálati eljárás folyamatban van, több ingatlan esetében kerülnek megállapításra a helyes címek. Tájékozatjuk Önöket, hogy a címmódosítással érintett ingatlanok listája folyamatosan frissül.
Kérem a címváltozással érintett lakókat, hogy a költözéssel nem járó lakcímváltozás miatt, a lakcímkártyájuk kicseréléséhez szíveskedjenek felkeresni a Jászapáti Járási Hivatal Kormányablak Osztályát.
A lakcímkártya cseréhez a Kormányablak ügyfélfogadási idejében megjelenő azon ügyfél részére, akinek a lakcíme címrendezés miatt változott meg – a sorszámhúzást követően – a hivatal illetékmentesen kiállítja az új lakcímkártyát.
A nyilvántartás felülvizsgálata következtében bekövetkezett címváltozásról az érintettek hivatalos értesítőben fognak tájékoztatást kapni.
A központi címregiszter sikeres felülvizsgálata érdekében kérem a Tisztelt Lakosság megértését és együttműködését!
Jászapáti, 2026.09.22.
dr. Zsikó Roland
jegyző
Jászapáti